A magzat már a második terhességi harmadtól erőteljesebb szívdobogással reagál a külvilágból érkező hangokra. A 26. terhességi héttől pedig kétséget kizáróan meg tudja különböztetni azokat, hallja az ütőér morajlását, a vér áramlását, és az anya hangját. A harmadik terhességi harmadban pedig már eljut hozzá az emberek hangja, a közlekedési lárma, a zene. Tapasztalatok szerint a klasszikus művek megnyugtatják a kicsiket.
Bár az anyaméhben a magzat a köldökzsinóron keresztül táplálkozik, a kicsik mégis isznak a magzatvízből, amelynek íze változó, de főként cukor, és só található benne. A babák egyértelműen az édes ízt részesítik előnyben. Megfigyelték, hogy a nekik tetsző ízek mosolyt, a kellemetlenek furcsa kis fintort váltanak ki.
A látóképesség csak a születés után fejlődik ki. Ennek ellenére, a babák már a terhesség 14.–17. hetében, amikor bizonyos vizsgálatok elvégzéséhez a magzatvízből kell mintát venniük az orvosoknak, úgy viselkednek, mintha látnának. Már a tizenhatodik héttől megfigyelhető, hogy a szemgolyót lassan ide-oda mozgatják. Látni nem látnak, de a fényre érzékenyek. Erős fény félelemhez hasonló reakciókat vált ki belőlük. A tizedik héttől a magzat érzi a bőrét ért ingereket. A huszonnegyedik héttől kezdve pedig a fájdalmat is. Sokáig azt gondolták, hogy a sírás lehetetlen az anyaméhben. Bizonyos, nagyon ritka körülmények között azonban bejuthat levegő a magzat gégéjébe. A kutatók eddig száznegyven esetben tapasztaltak ilyen anyaméhbeli sírást. Megmérték, hogy fájdalom hatására a baba szívverése felgyorsul. A magzat érzi azt is, ha valaki gyengéden az anya hasára teszi a kezét, de azt is, ha a mama hasát ütés, vagy rúgás éri. A bántalmazás a babának valóságos fizikai fájdalmat képes okozni.
Az alvással kapcsolatos vizsgálatokból kiderült, hogy az álmodás a fogantatás utáni harmincadik héten az alvás teljes hosszát kitölti. Ez az álommennyiség a születéshez közeledve csökken. A babák már az anyaméhben is élénken grimaszolnak vagy mosolyognak, feltételezhetően az álom jó vagy rossz tartalma szerint. Talán még érdekesebb az a megfigyelés, amely szerint éjszakánként, amikor az anya álmodik, a magzat felhagy a mozgással, mintha egy moziban ülve nézné a mama álomképeit.
– Egészen biztos vagyok benne – mondja Mészáros Erzsébet, a Csepeli Weiss Manfréd Kórház vezető szülésznője –, hogy azok az asszonyok, akik terhességük kilenc hónapja alatt mindvégig beszélgettek gyermekükkel, könnyebben, kevesebb fájdalommal, boldogabb babákat szülnek. Már a vajúdás is békésebb, hiszen anya és gyermeke tökéletesen ismerik és értik egymást. A napokban szült nálam egy harminckét éves asszony, aki elmondta, hogy ő a terhesség alatt minden apróságot megbeszélt a babával, aki a kedves szóra, halk zenére, simogatásra mindig reagált, szinte visszasimogatott. Ez az asszony, mivel nagyon jól ismerte gyermeke jelzéseit, segíteni tudott neki szinte szenvedés nélkül megszületni is.
Hozzászólás a cikkhez:
Ebben 100%-ig biztos vagyok!38.héten vagyok túl a kislányommal.Az első perctől hangosan beszélek hozzá, ez a 22.héttől már beszélgetéssé változott. Hónapok óta válaszolgat a kérdéseimre. Amikor először éreztem, hogy nagyon feszülten viselkedik, elmondtam neki, hogy kicsit szorongok a szülés miatt. Megkérdeztem: Te is aggódsz picit kincsem? Határozott rúgásokkal válaszolt. Akkor hosszasan meséltem neki arról ami történni fog velünk a szülés alatt és megnyugtattam hogyan fogok segíteni neki, és elmagyaráztam milyen pózt vegyen fel és mire törekedjen. Szinte mérhető volt ahogyan megnyugodott. Többször visszatértem nála erre a témára, hiszen én magam is aggódtam néha, főként amikor olvastam a témáról. Megszoktam, hogy hangosan olvasgatom neki Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez című könyvét. Főleg ha feszültebb. A legemlékezetesebb mégis az volt amikor apukája keze és szája alatt mozgolódott. Hosszasan beszélt hozzá, majd el kellett indulnia dolgozni. Ahogy azt mondta neki: Sajnos most mennem kell dolgozni, engedj el légyszíves, hogy jó érzéssel tudjalak kis időre itt hagyni, lapítani kezdett, egy mozdulatot sem tett hosszú percekig. Mi persze nevettünk és értettük, nem akarja elengedi aput. Aztán láttam szegény páromon, nehéz neki igy itt hagyni...hiába kérleli nem mozdul, hogy ezzel felhatalmazza az indulásra. Akkor szóltam neki: Engedd el apát kisgyémántom, nemsokára jönni fog haza hozzád, addig pedig mi ketten szórakoztatjuk egymást... Igen, két finom rúgást éreztünk apa keze alatt... Hamarosan világra jön a drága, biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond, már nem félünk...
forrás: nana.hu
