Áldott állapot

Szeretném oldani azt a feszültséget, amit az előző cikkemben hagytam magam után. Most egy pozitív élményemet készülök veletek megosztani.Egy budapesti szülészet várandósoknak tartott foglakozásába nyertem bepillantást a napokban. A csoportot Mona Lisa csoportnak hívják. Ennek majd később lesz jelentősége. Becsöppenve ebbe a körbe, még én sem értettem, miért is ez a neve.

Ami az első percben tetszett az az, hogy amíg az általam eddig látogatott várandós találkozókon egy előadóteremben egymás mellett szépen sorban ültek a nők, addig itt egy nagy körben helyezkedtek el. A körben valahol egy idős szülész orvos beszélt mindenfélékről, mellette egy nagyon vidám, mosolygós nő. Ő volt a szülésznő.

A Doktor egy szülés élményt olvasott fel ami nagyon megfogott. Egy 40év körüli hölgy írta meg visszagondolva, hogy milyen is volt az ő szülése. Elmondta, hogy külföldről jött haza szülni, mert mindenhol császározni akarták. Ennek oka az, hogy volt egy ciszta a méhében a baba mellett. Itthon ebben a kórházban volt egy szülész orvos, aki bíztatta, hogy meg fog tudni szülni hüvelyi úton. Hát ezt a történetet írta le az anya, és olvasta fel a Doktor.

Egy vízben szülés csodás történetét hallhattam, és azt hogy a vajúdó nő nem nyomott! Ez azért érdekes, mert mindenhol azt haljuk, hogy - Na most nyomjon Anyuka. Nagy levegő szemek száj becsukva NYOOOOMJON!!! Ez az anya elmondta, hogy ő itt azt tanulta, hogy nem kell nyomni, mert a test tudja és a baba is hogy mit kell tenni, teljesen fölösleges nyomni! A leírásban többször mondja! Isten bizony nem nyomtam! Úgy született meg a kicsi baba, hogy az anya nem nyomott, csak a testére hagyatkozott ahogyan azt "tanulta".

Azt is elmondja, hogy nagyon sokat segítettek neki a mély hangok és a száj elengedése. Elmondja mennyire jó volt elengedett állkapoccsal az ÁÁÁÁ hang "bőgése". Ahogyan a szülésznővel ezt begyakorolták.

A történet pikantériája az volt, hogy a férje valahol egy másik kontinensen dolgozott éppen, és a mama nagyon szerette volna, hogy odaérjen a szülés pillanatára az édesapa. És mit ad Isten, a fél kontinenst átrepülve az apa az utolsó két kontrakcióban beesett, és láthatta a kisgyermeke megszületését. A baba vízben született. A szülésznő elmondta, hogy amikor a baba megszületett, nem vette ki a vízből hanem figyelte. A kicsi kettőt tempózott - szabályosan úszott a vízben -, és aztán ösztönösen megfordult a vízben és visszaúszott az Édesanyjához. A szülésznő csak ezután emelte ki, és tette az anya mellkasára a babát, aki nagyra nyílt szemekkel fürkészte az Édesanyját és a mögötte térdelő Édesapját.

A doktor többször felhívta a figyelmünket az idő részére a beszámolónak. Miszerint a magzatvíz valamikor reggel hat körül folyt el és a kontrakciók este jelentkeztek, tehát majdnem 10 órával a víz elfolyása után. A baba pedig másnap délelőtt született meg. Minden beavatkozás nélkül, háborítatlanul egy nagy kád meleg vízben. Miután a Doktor felolvasta, elkezdett arról beszélni, hogy bizony mi nők, nagyon jól tudjuk, hogy hogyan kell szülni, hiszen a Jó Isten úgy teremtett meg minket, hogy ez bennünk van.

A babákról pedig elmondta, hogy minden megbeszélhető velük. Az is hogy várják meg az Édesapjukat, akik éppen fél világot a nyakukban véve igyekeznek megérkezni. És a babák megvárják, mert okosak, és mert mindent értenek amit az Édesanyjuk és a környezetük elmond nekik. (Azt is amit nem!)

Teljesen interaktív beszélgetés volt. A Doktor végig higgadt, nyugodt melegséget árasztó hangon beszélt.

Elmondta, hogy a várandós asszony az nem terhes! Hanem gyönyörű, egy csoda!"Figyeljék meg, hogy magukra mosolyognak az utcán! Azért mert örömöt és boldogságot sugároznak." A Várandós asszony teljessége mindenhová kisugárzik"

Ezt mondta: " A várandós asszony lába nyomán virágok nyílnak"

Én teljesen elérzékenyültem. Elmondta, hogy a szülőszoba - mint olyan - nem létezik! Nem szülőszobában szülnek a nők! A szoba az egy tér. Annak a csodának a tere, ahol élet születik. A megszületés tere.(A magyar tereh szó, egyébként amiből aztán a terhes is származik a kiteljesedést jelenti. Kiteljesedni az univerzum irányában.)

Ezért nem kórházba megyünk szülni. Hanem abba az intézménybe, amely megtartja ezt a teret. Egy nagy házban, ahol van egy kis szoba - ahol a csoda zajlik.

Kicsit más megközelítés, mint a Kórterem és a Betegtárs. Ugye?

Egy párszor elgyakoroltuk azt az AAA hangot, amit az anyuka is említett a levelében. A lényege ennek az, hogy ahogyan ellazítjuk a szánkat és a környező izmokat úgy engednek a gát, végbél izmai is.

Ahhoz hogy szép mély és hosszú ÁÁÁÁ-t tudjunk mondani, ahhoz jó mély levegőt kell vennünk. A jó mély levegő pedig azért jó, mert ha mély levegőt veszünk, megtelik a gyomrunk, tüdőnk levegővel és ezzel is segítjük lefelé a babát, illetve jó dús oxigénnel látjuk el, és az nagyon fontos neki!

Abban az esetben, ha csak kapkodjuk a levegőt, vagy visszatartjuk, akkor befeszülnek az izmaink, a baba nem jut oxigénhez és cseppet sem segítünk sem magunknak sem a kisbabánknak. Próbáljátok ki egy pillanatra milyen az ha visszatartjátok és nem vesztek levegőt. Figyeljétek meg milyen az izomtónus ebben az esetben a testetekben. Illetve vegyetek jó mély levegőt, és elernyedve békésen adjátok ki. No most mit éreztek az izmaitok táján? És ez csak testi érzet. Ha van kedvetek még egyszer végigcsinálni akkor most figyeljetek a közérzetetekre a két esetben.

A nem nyomni, több szempontból is fontos. Egyrészt az egy fejből történő dolog, ha hosszan nyom valaki, akkor nem vesz levegőt. Ha nem vesz levegőt, akkor a baba sem kap oxigént. Ha erőteljesen nyom, akkor a gátra iszonyú erővel rányomja a babát és ettől bizony képes a szövet a szélrózsa minden irányába szakadni, repedni. Ha gátmetszenek, akkor nem ilyen irányt vesz fel a repedés, hanem nyílegyenesen a vágás irányába hüvelybe és végbélbe. Ezt csak én mondom nektek, a Doki egy szót sem ejtett egész végig a szülés patológiájáról. Sem arról, hogy milyen borzalmak várnak a nőkre.

A baba abban az esetben, ha a mama ráhagyja magát a testére, akkor gyönyörűen kigördül. Én nagyon szeretem a hullámos példákat a szülésben.

Képzeljétek el milyen a tenger. Gondoljátok el, hogy belementek a tengerbe, érzitek a hullámokat. Süt a nap és sós víz illata lepi el az orrotokat. Éreztek minden hullámot nekicsapódni a bőrötöknek. A hullámok egyre erősebbek, egyre nagyobbak. Ha megfeszültök és álltok a vízben, akkor a hullámok egy idő után fájdalmat okoznak. De ha ráfekszetek a vízre, és átadjátok magatokat a tengernek akkor már egyre jobban várjátok a következő hullámot, a következő és egyre nagyobb, hosszabb hullámot. Mert nem kell semmit tennetek, csak ráhagyatkozni az erejére, és az visz repít titeket a part felé. És a parton nem más vár titeket, mint a kisbabátok.

Épp ilyenek a kontrakciók is: ha félünk tőlük, szembeállunk, megfeszítünk, nyomunk akkor fájnak! De ha beledőlünk és tudjuk, hogy minden egyes "hullám" közelebb visz minket a parthoz, a kisbabánkhoz, akkor várjuk őket, és nem fájnak hanem megszelídülnek!

Egyébként jól látható a gáton és az izmokon az, ha oldott hangulatban, biztonságban van a mama. Hallottam egy bába beszámolóját arról, hogy milyen gyönyörűen tágult, domborodott a gát akkor, amikor az anya nevetett valamin a vajúdás alatt, és hogyan maradt abba, amikor a nevetés is abbamaradt.

A Doktor egy relaxációs gyakorlatot csináltatott velünk. Bekapcsolt valami könnyű meditatív zenét, és azt kérte tőlünk, hogy csukjuk be a szemünket.

A gyakorlat lényege az volt, hogy először kifelé kellett figyelni - zajokat, illatokat - majd a testünk felé. Lehetett ez végtag vagy érzés is. És e két pont között váltakoznia - Környezet és Én. Egyre több időt figyelve magamra, és egyre kevesebb időt kifelé, míg végül csak Én maradtam.

Ő közben folyamatosan beszélt. Halkan, nyugalmat árasztó döngicsélő férfi hangon. Mindenki azt képzelt el, amit szeretett volna: a reggeli zuhanyt lassítva ahogy minden csepp víz végigfut a fejtetőnktől a bokánkig, a megszületés pillanatát, a találkozás örömét, a kamasz gyerekünket, aki szívesen megölelne minket, de az már olyan ciki így "felnőtten"……sorolhatnám.

Talán 15-20 perc lehetett, de az is lehet, hogy kevesebb. Időnként csaltam és kilestem az arcokra. Hihetetlen volt annak a sok gyönyörű nőnek nézni az arcát akik mind egytől egyig a pocakjukon pihentették a kezüket és mosolyogtak. Már akkor derengett valami Mona Lisából.

Aztán lassan mindenki visszajött a jelenbe. Hihetetlen energia volt abban a körben.

Egy kismama megkérdezte a Doktort, hogy miért van az, hogy amikor ő relaxál, akkor a kisbabája nagyon aktív, lubickol, rugdos. Pedig ő nyugodt. A Doktor elmondta, hogy ez olyan, mint amikor valaki kinyitja az ablakot, és beáramlik a friss oxigén dús levegő. És akkor az ember boldog, és jól érzi magát. Amikor relaxálunk akkor a vér a köldöktájékba szökik, mondta. Kissé értetlenkedve néztem rá, mire elmondta, hogy csak a nyugati ember fejében van a szív mint olyan meg. Mi azt mondjuk, a szívünkben érezzük a szeretet, a fájdalmat, örömöt, szenvedést, és ilyenkor a mellkasunkra mutatunk. De egy keleti ember, egy japán, kínai a köldökére mutat. Ez a napfonat, mondta. Az élet kezdete. Ha egy szamuráj végez magával akkor a köldökén keresztül dől a kardjába, míg "mi" szíven szúrjuk magunkat.

Visszatérve a babára. Ahogy a mama vére a köldök tájékára csoportosul, úgy a baba egyre több vérhez jut - ezáltal oxigénhez is. Felkapja a fejét, hogy mi is ez most, és örül, hogy szabadon nyújtózhat és lubickolhat a "friss levegőben".

Hát így magyarázott Ő. Nekem tetszett,.

Aztán képzeljétek el, elénekeltünk egy dalt. Én nagyon élveztem.

Palya Bea szülés dalát.

Ezzel sajnos adósotok maradok, mert egyszerűen sehol nem találom, de amint megszerzem, megírom nektek, mert hihetetlenül jó!

Az egész arról szól, hogy a nő feladata a szülés, és kompetenciája. Nem a Doktor Úré. Nagyon jó.

Az egész találkozó nagyon vidám, bensőséges és jókedvű volt.

Aztán nyitottunk kaput. A csapatban lévő terminusban lépő anyának nyitottunk. Ez úgy történt, hogy mindenki becsukta a szemét, és kinyújtotta a kezeit. A tenyerek összeértek, majd lassan számolt a Doktor, és szépen lassan mindenki szétnyitotta a kezét, mindenki annyira amennyire szerette volna. Ez első hallásra furcsán hangozhat. Viszont itt olyan erős női energiák működnek, hogy a Doktor elmondása szerint nagyon sokszor ez után szépen megindul a szülés. Semmi hókusz-pókusz, csak egyszerűen koncentráció, vizualizáció, vagy csak az univerzum befogadás. Nevezhetjük bárminek. Engem nagyon meghatott.

Majd a záró gyakorlat a Mona Lisa mosoly volt. Mindenki becsukta a szemét és elképzelte a képet. Megpróbáltunk úgy mosolyogni, ahogy ő. A szüléshez legközelebb álló anya nézte az arcokat és a leg "Monább Lisát" gyengéden megérintette, majd ő a következőt, és így tovább még a végére nem ért a kör, és mindenkire sor nem került. Hihetetlen szép volt.

Kicsit utána néztem Mona Lisának és ezt találtam. A Mona egy elterjedt olasz rövidítése a Madonna, asszony, ősanya szónak.

Kérdezhetnétek azt is hogy mi ebben a szülésfelkészítő? És igazából azt tudnám mondani, hogy semmi. Mert a szülésre nem kell felkészíteni senkit, a szülést nem kell megtanulni. A szülés egy természetes élettani folyamat, és minden nő birtokában van ennek a tudásnak.

Akkor meg mire jó ez az egész? És akkor meg azt mondanám, hogy mégis csak felkészít. Hogy mire? Hát a természetesre. A figyelemre és a belülről jövő tiszta egyszerű öröm megmutatására. A mosolyra , arra, hogy csodák vagyunk és ,hogy a várandós nő lába nyomán virág nyílik.

Akár hogy is van ez a dolog az energiákkal, szüléssel, felkészüléssel én kicsit bántam azon a délelőttön hogy nem vagyok várandós…

forrás: antalvali.com